Vajon hányféle módon lehet szeretve lenni? Elképzelhetetlenül sokféleképpen, én már csak tudom. Hosszú nemzedékek óta figyelem és számlálgatom, hogyan szeretnék elérni az emberek, hogy viszontszeressék őket és még mindig találkozom meglepetésekkel.

Az emberek nagyon találékonyak tudnak lenni kétségbeesésükben, ha szerelemre vágynak.

Nézzük például a tegnapi esetet. Az illető minden bizonnyal már eleve eldöntötte, hogy őt márpedig szeretni fogják. Nem is hagyta abba a keresést egészen addig, amíg nem talált közülünk egy olyat, amelyikünknek végre páratlan számú szirma volt. Kétszer is megszámolta a szirmokat, mielőtt tépdesni kezdte volna őket, majd pedig olyan nagy örömmel mondta ki az utolsó sziromnál, hogy „szeret!”, mintha nem erre számított volna. Mi persze csak somolyogtunk magunkban. Tudjuk, hogy valójában nem ettől függ a szerelem.

Mégis, mintha erre teremtettek volna bennünket: hogy csak egy pillanatra örömet okozzunk valakinek.

Sokan közülünk páros számú szirmot hordoznak, de az emberek, ha türelmetlenségük miatt nem akarnak sokáig keresgélni, természetesen ilyenkor is feltalálják magukat. Egyszerűen csak felcserélik a szavak sorrendjét és azzal kezdik a számolást, hogy „nem szeret”. Így aztán ismét csak a kívánt eredmény jön ki a végén. Van persze olyan is, aki az egyszerűbb megoldást választja: szépen letép egy szirmot, még mielőtt hozzálátna a számoláshoz. De olyat is láttunk már, hogy „véletlenül” egyszerre két szirmot tépett le valaki. Ezek a trükkök azért már komolyabb előkészületet igényelnek. Sok tervezést és előre gondolkodást. Talán egyszerűbb lenne egy páratlan számú szirmút keresniük közülünk. De ezt persze nem az én tisztem megmondani.

Az emberek furcsamód mindig előre elhatározzák, hogy mit akarnak megkapni az élettől.

Sokan egyszerűen csak szemet hunynak, ha nem az jön ki, amit szeretnének. Elszámoltam magam, megpróbálom újra, ilyesmiket mondanak. Meg olyat, hogy „ez nem volt igazi szirom”, ez nem számít bele. Nem igazi szirom, ki hallott még ilyet? Gyermekszirmaink, igen, azok vannak, amikor még nem fejlődtek ki teljesen. És olykor megesik, hogy pillangótársaink megrágcsálnak minket. Na de hogy nem igazi szirmok?

Minden egyes szirom, akit ebben a játékban leszakítanak, örömmel éled újjá a következő nemzedékben és átadja emlékezetét.

Ott volt régesrég az a tudósember, aki úgy megnemesített minket, hogy egy időben, legalábbis mi, cirmos virágúak, mind páratlan szirommal születtünk. Egy híres értekezést is írt róla, A szerelem tudománya címmel. Akkor sokan jöttek el a mezőnkre és ámuldozva lépdestek közöttünk, nagyítóüveggel a kezükben számolgatták a szirmainkat, mi meg kivételesen nem azt hallottuk, hogy „szeret, nem szeret”, hanem olyasmiket, hogy „hűha”, meg „nahát” meg „még ilyet”.

Hiába volt oly népszerű a felfedezése, a tudósember mégsem ismerte a szerelmet.

Érdekesek ezek a számok. Múltkor zöld barátommal beszélgettem. Őnekik akkor örülnek, ha pontosan négy levelük van. Na de akkor hogy jön ki a szeret, kérdeztem. Meglepődve nézett rám. Nálunk nem szokott senki ilyet mondogatni, felelte. Csak felkiáltanak, letépnek minket, örülnek valami „szerencsének”, és utána nem tudom, mi lesz. Bár egyszer az egyikük visszajött hozzánk és elújságolta, hogy már majdnem a közeli folyóba ölte magát szomorúságában, de előtte még egyszer utoljára szerencsét próbált nálunk, majd miután hazavitte négylevelű társunkat a zsebében, találkozott élete szerelmével. Talán a szerencse ugyanaz, mint a szerelem, vélekedtünk, csak kicsit másmilyen.

Én csak a szívből jövő szerelmet ismerem, az emberek őszinte szerelemre vágyakozását, azt a különleges illatot, ami körüllengi őket, amikor kimondják, hogy szeret.

Úgy gondolom, az embereknek könnyebb dolguk lenne, ha csupán négy levelet szeretnének találni. Mégis, a legtöbben a nehezebb utat választják és hozzánk fordulnak válaszért, pedig ez jóval több figyelmet igényel és meglehetősen kockázatos is. Valószínűleg a szerelem keresettebb a szerencsénél, ámbár erről tudtommal még nem írtak értekezést.

Vajon szerencse-e egyáltalán, ha valaki megkapja, amire vágyik?

Hosszú életem során sok ember láttam tanácstalanul álldogálni a mezőnk szélén és a többségük a mi szirmaink irányába indult el, nem zöld levelű társaink felé, akiknek „szerencsés” esetben négy levelük van, máskor pedig több. Vagy éppen kevesebb. Nekünk végtelenféle páros vagy páratlan számú szirmunk van. Én tizenegyet kaptam születésemkor, de hála egy kék lepkének, ma már csak tíz és fél lenne, ha valaki le szeretné tépkedni őket.

Bizonytalan lenne az eredmény, ami megmagyarázhatja, miért is lettem ilyen hosszú életű.

Még sohasem találkoztunk olyasvalakivel, aki annak örült volna, hogy nem szeretik, így hát minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy az embereket boldognak lássuk. Nemrég nyílt iskolámban kicsi kortól kezdve tanítjuk a megfelelő hajladozást, a szirmok fényesítését, elfonnyasztását és hirtelen elhullajtását, a fejek forgatását és lekonyulását, az emberek arckifejezéseinek és gesztusainak értelmezését, a vonzó vagy taszító illatok kibocsátásának mesterségét. Páratlan és páros szirmúak egyaránt kitűnőre vizsgázhatnak majd nálunk, ha a sziromszámuknak megfelelő viselkedést elsajátították.

Nemsokára minden ember könnyűszerrel boldog lehet majd általunk.