Szemlélődések - Zsanni világa

Amikor túlcsordulnak az érzelmek

2018. szeptember 16. - Zsanni

Amikor túlcsordulnak az érzelmek... amikor annyira tele van a szíved, hogy már szinte fáj, hogy úgy érzed, belehalsz, nem bírod ki... mit tehetsz?
Éld meg. Add ki. Ha olyan szerencsés vagy, hogy van melletted valaki, akivel tényleg működik a lelki kapcsolat, éld meg vele kölcsönösen ezeket a mély érzéseket, adjátok meg egymásnak azokat a pillanatokat, amiket sokan elképzelni sem tudnak. Ne bánd, hogy fizikai módon is közel kerültök egymáshoz - emberi testben sokszor csak ily módon tudjuk igazán kifejezni, ami a lelkünkben van. A fő, hogy a lelkedet add át, oszd meg, és örülj, ha viszonozzák.
Vagy éld meg csak úgy, az érzés öröméért, ha nincs kivel, ha nincs mással. Légy hálás azért, hogy mély érzésekre vagy képes, hogy a szíved és a lelked él és virul és nem felejtett el érezni. Ne fojtsd el, hiszen ki tudja, jön-e még ilyen pillanat az életedben. Ne hagyd, hogy a szíved elfelejtsen érezni, szeretni, dalolni. Írd ki magadból, amit kiabál, alkoss, építsd meg, amire vágyik a szíved, add saját magadnak a szeretetet, amit ki szeretne adni magából, és várd ki a pillanatot, amikor végre elcsitul.
Ha hinni tudsz, fordulj Istenhez és ajánld föl neki érzéseidet, szerelmedet, vágyaidat, fájdalmadat. Előbb-utóbb érezni fogod, hogy Ő elfogadja, mi több, viszonozza ezt. Ennél magasabbrendűbb lelki kapcsolatot a földön úgysem igazán találsz, egyben jobban vigasztalóbbat sem, hiszen ez a fajta kapcsolat a legbenső eredeti lényedből jön. Csak gondolj rá, mondd el neki, énekelj hozzá, találd meg Őt a szívedben és szeresd. Szeresd Őt önmagadban is.
Ha jógázol, meditálsz, az elmekontrollt gyakorlod, akkor ilyenkor tegyél egy lépést hátra az elmédtől és szemléld kívülről, mi történik benne. Ne hagyd, hogy azonosulj az érzéseivel, hiszen ez csak egy pillanatnyi (vagy kicsit több pillanatnyi) állapota. Elég egy picinyke külső változás a világban, hogy az elméd állapota megváltozzon, fájdalomból örömbe forduljon, vágyból megelégedettségbe, hiányból beteljesedésre. Minek hát komolyan venni? Így hát hagyd, hogy kiélje az érzéseit, de közben tudd, hogy mindez el fog múlni. Hagyd, hogy azt higgye, nem éli túl, de közben tudd, hogy túl fogod élni. Hagyd, hogy kiszenvedje magát, megélje, amit meg kell élnie, de közben ne felejtsd, hogy te nem vagy azonos vele. Csak élj tovább, menj tovább, kösd le magad olyan dolgokkal, amik képesek elterelni a fájdalmadról a figyelmedet, és tudd, hogy minden egyes kis apró győzelemmel, amit az elméd felett nyertél meg, legközelebb könnyebben fog már menni mindez.
Mert jönni fognak még ilyen pillanatok, órák, napok, hetek, jönni fognak újra és újra. Mindez te vagy, ebben az életben, ebben a testben, ezzel az elmével, ezzel a szívvel. Hadakozás helyett inkább törekedj arra, hogy együttélj vele, hogy elfogadd... meglásd, így mindjárt kevésbé küzdelmes az egész.

A süni és az alma

avagy nem mind arany, ami annak látszik

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy sündisznócska. Ez a süni egyszer - hogy, hogy nem - talált egy aranyalmát. Habár a barátai mondták neki, hogy egy aranyalmát nem lehet megenni, ő mégis nagyon örült neki. Határtalanul boldog volt és büszkén cipelte a hátán, gondozta, fényesítette, nézegette.

Hanem az aranyalma egyre több gondot okozott a kis süninek. Nőni kezdett és egyre nehezebbé vált. Szegény süni már alig bírta a hátán, ráadásul az aranyalma ápolása miatt a saját kertjét is elhanyagolta. Szép, piros almát termő fácskái elszáradtak, s ő már idejét sem tudta, mikor harapott bele utoljára egy harsogó finom almába. Szenvedett a süni, ám amikor aranyalmájára nézett, boldogsága minden bosszúságát elmulasztotta.

Telt-múlt az idő és az aranyalma már-már szinte belenőtt a süni tüskéibe, úgy, hogy egyik nap végül nem tudta többé levenni a hátáról. Ettől kezdve már a barátaival sem tudott többé játszani, hiszen megmozdulni is alig bírt, nemhogy még fogócskázni, ami pedig a kedvenc játéka volt. Bánatosan üldögélt otthon egyedül, de amikor a tükörben nézegette aranyalmáját, mindig boldog volt. Időnként ugyan megpróbálkozott levenni a hátáról, ám az már annyira belenőtt a húsába, hogy a legkisebb mozdulatra is fájdalmat okozott. Meg aztán félt is nagyon a kis süni, ugyan mivé lenne a boldogsága az aranyalmája nélkül? Nincs még egy ilyen aranyalma szerte a világon!

Egyszer aztán barátai hangját hallotta a kertben. Kinézett és látta, hogy süntársai, akikkel már oly régóta nem játszott, kint kergetőznek és várják őt. Óvatosan kievickélt a kertbe és megrázta magát, ám az aranyalma a húsába vájt és a tüskéi összeszurkálták a hátát. Ó, pedig mennyire vágyott a társai közé! Eszébe jutott régi élete, a sok fogócskázás, s ahogy körbenézett, szomorúan látta hervadozó almafáit. Leült hát a tornácra és bánatában sírdogálni kezdett. Bárcsak ismét megízlelhetné finom piros almáit! Bárcsak együtt kergetőzhetne barátaival! De ahogy erre gondolt, eszébe jutott, hogy akkor meg kellene szabadulnia aranyalmájától, és ettől csak még jobban sírt. Nem tudta, mitévő legyen.

Barátai egyszercsak odasereglettek hozzá: Hát te miért hordozod ezt a rothadt almát a hátadon? Vesd le gyorsan és gyere velünk játszani!

A süni megdöbbenten hagyta abba a hüppögést. De hisz ez egy aranyalma, életem boldogsága! - kiáltott fel; de ekkor furcsa szag ütötte meg az orrát. Ahogyan szimatolt, előbb-utóbb bizony rá kellett jönnie, hogy az a szag a háta felől jön. Bizony, az ő drága aranyalmájából. Az ő dédelgetett...

Megdermedve döbbent rá hatalmas tévedésére. Az aranyalma, amit ő legféltettebb kincsének gondolt, valójában sohasem volt az. Megrendülve állt talpra és egy akkora nagyot rázott a hátán, hogy még a szokásos fájdalmat sem érezte meg. Az alma - vagy legyen az bármi - lerepült a hátáról és a közeli folyóba esett, ami rögtön el is sodorta. A süni felszabadultan rendezte vissza tüskéit és egy hatalmasat sóhajtott. Ekkor meglátta társait, ahogy nevetve közelednek felé. Nosza, rögtön beállt közéjük játszani és olyan boldogan fogócskázott, mint már évek óta sohasem. Milyen buta is voltam, hogy egy aranyalmát hittem a boldogságomnak, gondolta. Hiszen tele van a kertem finomabbnál finomabb piros almákkal! Nincs más dolgom, csak játszani és a kertemben gyönyörködni! Ekképp gondolkodott a süni és ekképp gondolkodik azóta is. A néhai aranyalma pedig ma már eszébe sem jut!

 

(Ezt a történetet 2017-ben, egy NLP-s metaforaíró tanfolyam keretében írtam.)

Húsvéti mese

Ezt a húsvéti versikét 1999-ben írtam, egy húsvétra készülődve... vicces kedvemben, valószínűleg megunva a kétsoros locsolóverseket :-)

 

Húsvéti mese

eljött a húsvét

locsolok ismét

locsolok ismét

hímes tojásért

 

hímes tojásért

locsolok bizony

locsolok bizony

aztán meg iszom

 

aztán meg iszom

hogyha kínáltok

hogyha kínáltok

megöntözött lányok

 

megöntözött lányok

lám, virultok ismét

lám, virultok ismét

hiszen itt a húsvét

 

hiszen itt a húsvét

nyuszi ül a fűben

nyuszi ül a fűben

kiscsibék a réten

 

kiscsibék a réten

meg egy szép nagy bárány

meg egy szép nagy bárány

sötét folt a hátán

 

sötét folt a hátán

ettől szép a bárány

ettől szép a bárány

mint itt ez a sok lány

 

mint itt ez a sok lány

de vajh, miért béget

de vajh, miért béget

míg verset mesélek?

 

míg verset mesélek

a bárány csak béget

a bárány csak béget

mert nem locsolom meg

 

mert nem locsolom meg

mint itt a sok leányt

mint itt a sok leányt

nem szokás a bárányt

 

nem szokás a bárányt

bégessen csak szegény

bégessen csak szegény

folytatom a mesém

 

folytatom a mesém

csipogó csibékkel

csipogó csibékkel

kilenc mindjárt kikel

 

kilenc mindjárt kikel

mennek ki a rétre

mennek ki a rétre

ott a többi csibe

 

ott a többi csibe

nyuszi is a fűben

nyuszi is a fűben

meleg van a réten

 

meleg van a réten

szárad a sok virág

szárad a sok virág

a vizet kívánják

 

a vizet kívánják

de nem kapnak tőlem

de nem kapnak tőlem

ahogy a bárány sem

 

ahogy a bárány sem

aki ismét béget

aki ismét béget

zavarja mesémet

 

zavarja mesémet

meg a locsolástok

meg a locsolástok

gyönyörűszép lányok

 

gyönyörűszép lányok

ti sem vizet kaptok

ti sem vizet kaptok

de nem is azt adtok

 

de nem is azt adtok

locsolásért, lányok

locsolásért, lányok

én nem azt kívánok

 

én nem azt kívánok

hanem, mit szeretek

hanem, mit szeretek

torkomnak kedveset

 

torkomnak kedveset

ez pedig a szóda

ez pedig a szóda

a Traubiszóda!

 

a Traubiszóda

nedvesítse torkom

nedvesítse torkom

hogyha majdan iszom

 

hogyha majdan iszom

de előbb verselek

de előbb verselek

aztán meg öntezek

 

aztán meg öntezek

szép leányokat

szép leányokat

időset, fiatalt

 

időset, fiatalt

egyre megy az nékem

egyre megy az nékem

csak szép leány légyen

 

csak szép leány légyen

rá lehessen nézni

rá lehessen nézni

szép szóval mesélni

 

szép szóval mesélni

a húsvéti nyuszit

a húsvéti nyuszit

sok csattanós puszit

 

sok csattanós puszit

adjatok, ti lányok

adjatok, ti lányok

már rég arra várok

 

már rég arra várok

azért ül a nyuszi

azért ül a nyuszi

jöjjön már a puszi

 

jöjjön már a puszi

mégsem áll be szájam

mégsem áll be szájam

mert ismét húsvét van

 

mert ismét húsvét van

csak egyszer egy évben

csak egyszer egy évben

ezért hosszú versem

 

ezért hosszú versem

mint a nyuszi füle

mint a nyuszi füle

meg a rétnek füve

 

meg a rétnek füve

de a nyúlból elég

de a nyúlból elég

lássuk a sok csibét

 

lássuk a sok csibét

kicsi, sárga, pelyhes

kicsi, sárga, pelyhes

mindegyik oly kecses

 

mindegyik oly kecses

mint ti vagytok, lányok

mint ti vagytok, lányok

locsolásra vártok

 

locsolásra vártok

finom rózsavízre

finom rózsavízre

szép locsolóversre

 

szép locsolóversre:

ezt már megkaptátok

ezt már megkaptátok

hálás mosolyt látok

 

hálás mosolyt látok

arcotokon néktek

arcotokon néktek

de jaj, megint béget

 

de jaj, megint béget

ez a foltos bárány

ez a foltos bárány

egyre béget, lám-lám

 

egyre béget, lám-lám

zavarja mesémet

zavarja mesémet

mit mondok tinéktek

 

mit mondok tinéktek

summája egésznek

summája egésznek:

locsolok végre!

Feszültségoldás a torok területén

A női egészségünkkel való törődés során nagyon fontos, hogy figyelmet fordítsunk a torok, a nyak területére is. Sok nőnél a visszafojtott, ki nem mondott szavak, az önkifejezéssel kapcsolatos problémák, a felszínre törni kívánó, de elhallgatott mondanivalók lelki, mentális és energetikai szinten is blokkokat, elakadásokat okozhatnak, melyek akár testi tünetekben is megnyilvánulhatnak. Ha rendszeresen tapasztalunk ezen a területen problémákat (pl. pajzsmirigy-gondjaink vannak, gyakran elmegy a hangunk, betegségmentesen is köhögünk, rekedtek vagyunk, "gombóc van a torkunkban"), illetve ha olyan élethelyzetben vagyunk, ahol támogatni szeretnénk a felszabadult, őszinte, sikeres kommunikációt (pl. kellemetlen téma megbeszélése, fontos tárgyalás előtt), akkor érdemes segítségül hívni néhány egyszerű feszültségoldó gyakorlatot, amelyek jótékonyan hatnak a torok területére.

A jógaászanák mellett sok egyszerű gyakorlatot illetve kéztartást, mozdulatot, valamint mantrát is használhatunk erre a célra. Az alábbi gyakorlatokat gyakran végezzük a nőijóga órákon is.
 
Felmelegített tenyerünkkel először finoman simogassuk le, öleljük körbe elölről a nyakunkat. Ezt a szeretetteli mozdulatot a mindennapokban is bármikor végezhetjük.
 
Lassan, odafigyelve végezzünk általános, a nyakat bemelegítő mozdulatokat:


- állunkat engedjük le a mellkasunkra, majd nyújtózzunk vele az ég felé,
- fejünket engedjük le a vállunkra jobbra, majd balra,
- ezután fejünket fordítsuk el egyik, majd másik irányba, állunk maradjon vízszintes,
- végül végezzünk fél- vagy teljes fejkörzéseket.
 
További könnyed gyakorlatok:


- az állunkat vízszintesen toljuk előre, majd húzzuk hátra (mintha egy asztallapon lenne),
- majd írjunk le vele vízszintes nyolcasokat a levegőben.
 
Amennyiben a nyakunk, vállunk táján feszültséget érzünk, a bemelegítő mozdulatok előtt néhányszor emeljük a vállunkat a fülünkhöz és engedjük le mély sóhaj kíséretében, majd végezzünk néhány lazító vállkörzést (először a karokat leengedve, majd a kézujjakat a vállra helyezve a könyökkel körözzünk).

A torokcsakra magmantráját vibrálva is harmonizálhatjuk ezt a területet: kilégzésre zengessük a HAM szótagot hangosan vagy magunkban, miközben kék színben képzelhetjük el ezt a területet. A HAM mantrát zengethetjük három egymást követő kilégzéssel is, különböző sebességben: az első kilégzésre lassan, a második kilégzésre gyorsabban, végül a harmadik kilégzésre nagyon gyorsan vibrálva.
 
Az alábbi, az OM (AUM) mantra hangzóival és fejmozgással egybekötött mudrát (testtartást) is alkalmazhatjuk:


- az A hangzót zengetve fordítsuk el fejünket és tekintetünket balról jobbra,
- az U hangzót zengetve jobbról balra,
- majd emeljük fel fejünket és az M hangot zengetve állunkat hozzuk fentről lefelé,
- végül csendben vigyük állunkat lentről felfelé.


A négy szakaszt egyetlen kilégzés alatt hajtsuk végre. Egymás után többször is, pl. háromszor ismételhetjük. Amennyiben nehézséget okoz egy kilégzéssel végrehajtani a gyakorlatot, úgy az egyes hangzókat külön kilégzéssel, lassabb ütemben is zengethetjük.


 
Természetesen, mint mindig, ha bármilyen betegségünk, elváltozásunk van a nyak és a torok területén, érdemes szakemberrel konzultálni a gyakorlatok végzése előtt.

 

Ez az írásom korábban - minimális változtatással - megjelent a jogapont.hu online magazinban is.

Nevetés, jóga, összekapcsolódás

avagy kacagórán jártam :-)

Régóta kíváncsi voltam már arra, milyen is egy hahota-jóga, vagy más néven nevetőjóga-foglalkozás. Végül élőben is megtapasztalhattam, milyen egy órán keresztül csak a nevetéssel foglalkozni.
 
Mivel nem vagyok egy túl gyakran és harsányan nevető alkat, ezért nagyon izgatottan érkeztem az órára. Bevallom, picit féltem is: mi van, ha nem lesz elég kedvem, energiám nevetni? Az oktató kedvesen, a foglalkozás nevéhez híven nagy kacagásokkal fogadott mindenkit, a teremben ennek megfelelően felszabadult hangulat uralkodott már az óra előtt is, így hamar megnyugodtam. Sokan voltunk, különböző korosztályból, férfiak és nők egyaránt, a csoportnak nagyjából a fele rendszeres látogató, a többiek újak. Az oktató vidám, energikus, harsány, nevetős személyisége végig irányította az órát. Meglehetősen pörgős óra volt, amire már az elején figyelmeztetett: érdemes átöltözni, mert bizony meg is lehet izzadni a sok nevetéstől. Valóban mozgalmas volt a foglalkozás, szinte folyamatosan mozogtunk, lendületben voltunk, jól elfáradtunk. A levezető relaxáció így mindenkinek nagyon jólesett.
 
A nevetőjóga-gyakorlatokról sok helyen lehet olvasni, így most inkább azokat emelem ki, amelyek különösen mély benyomást tettek rám. Ezek egyike volt azon gyakorlatok sora, amelyek – számomra legalábbis – szokatlanul bensőségesek, intimek voltak. Ezeknél a gyakorlatoknál (amúgy más gyakorlatoknál sem) a részvétel nem volt kötelező, de mindenki részt vett rajtuk. Ilyen gyakorlatok voltak például:
- rögtön az óra elején, bevezetésként a teremben körbejárva a saját nevetésünkkel üdvözöltük egymást,
- egymással szemben felsorakozva hínárt és halacskát játszva érintettük egymást,
- a terem két oldalán felsorakozott társaink között kellett végighaladnunk-szaladnunk egyedül, mintha valami hatalmas dolgot vittünk volna véghez, miközben a többiek hangosan tapsoltak és éljeneztek minket,
- az óra végi nevetésmeditáció alatt egymás hasán feküdtünk és így hallgattuk-éreztünk a saját és a társunk nevetését néhány percen keresztül.
Ezeken a gyakorlatokon, bevallom, kicsit meghökkentem, elsőre túl hirtelennek tűnt ennyi intimitás ismeretlen emberekkel, de az óra hangulata nem engedett teret ezeknek az ellenkezéseknek, egyszerűen csak vitt magával tovább, bele a gyakorlatokba, így sikerült magamhoz mérten felszabadultan végeznem őket. Meglepődve állapítottam meg, hogy azon ritka alkalmak egyike volt ez az óra, amikor nem gondolkodtam, mert az elmémnek egyszerűen nem volt lehetősége rá. Az ilyen típusú gyakorlatok kiválóan alkalmasak lehetnek a mások iránti bizalom növelésére és a megnyílásra (hatha-jóga órákon is gyakran alkalmazunk páros gyakorlatokat, részben ebből a célból).
 
Az egyes gyakorlatok, blokkok között mindig volt néhány egyéni, tapssal összekötött nevetés. A tapsolás után vagy magastartásba emeltük a kezet, a mellkast jól megnyitva, vagy a hátunk mögött tapsoltunk, vagy a szomszédunkkal. Ennek kiváló feszültségoldó és önbizalomnövelő hatása volt. Egyre határozottabbak lettek a tapsaim, mozdulataim, Igen!-eim, egyre jobban ki tudtam tárni magam.
 
A légzőgyakorlatok általában fontos részei egy jógaórának, a nevetőjógán is végeztünk többfélét. Szükség is volt rá, hogy a légzőizmaink, a tüdőnk, szervezetünk felkészüljön a gyakorlatokra, bírja a sok nevetést. Végeztünk teljes jógalégzést, feszültségoldó mély légzést és sóhajtásokat is, emellett mellkasnyitó légzést. Nagyon sok gyakorlat már önmagában is erőteljesen mellkasnyitó hatású volt, bármely szívcsakra-harmonizáló órába beilleszthető.
 
Nagy szerepet kapott az órán a társainkkal való kapcsolódás. A gyakorlatok nagy részét együtt vagy párokban (váltakozva) végeztük. Körben helyezkedtünk el, de nem volt senkinek fix helye, mindig változott, hiszen folyamatosan mozogtunk. Egy társunk széken ülve végezte a gyakorlatokat ízületi problémája miatt, de őt is bevontuk a körbe, a gyakorlatokba. A nevetőjógán a sok nevetés, páros gyakorlat, mozgolódás miatt nagyon könnyen széteshet az óra, ezért különösen jó volt az oktató energikus, irányító hozzáállása, amellyel végig fogta, vezette a foglalkozást.
 
Néhány gyakorlat már önmagában is vicces, gyermeki volt, ez már magától beindította a nevetést. Néha azért szükség volt erőltetni is a kacajt. Rájöttem, mennyire nem szoktam úgy igazán nevetni és megfigyeltem azt is, milyen halkan, visszafogottan nevetek, milyen ritkán gyakorlom a nevetést. És arra is, milyen jólesik egy órán át csak felszabadultan nevetni és lélegezni.
 
Úgy éreztem, az óra fókusza nem is a nevetésen, hanem a szíven van, a nyitottságon, a kapcsolaton, az érintésen, a felszabadultságon, a mások és önmagunk szeretetén. Azon, hogy könnyebben vegyük ezt a világot. Óra végén sokan megöleltük egymást – ez is fakultatív elköszönési mód volt –, és érezni lehetett a szeretetet és a bizalmat, ami a csoportban kialakult. A nevetőjóga ebből a szempontból valódi jóga volt, kapcsolódás az elveszett önvalónkkal, a szeretetre vágyással, a szeretet adására és kapására vágyással. Kapcsolódás másokkal, kapcsolódás az önfeledt gyermeki énünkkel, mindenfajta megfelelési kényszer és gondolkodás nélkül. Hálás vagyok az élményért.
 
A Kolozsvári Marianna vezette KacagÓra foglalkozások időpontjai és további információk a budapesti MagNet Közösségi Ház honlapján, ezen a linken, illetve a foglalkozás Facebook-oldalán olvashatóak.

 

(Ez az írásom korábban a jogapont.hu magazinban jelent meg.)

Elindulni? Nem indulni? Na de merre?

Sokak számára biztosan ismerős az érzés, amikor belül érezzük, hogy el kellene indulni valamerre, meg kellene tenni valamit, rá kellene állni arra a bizonyos útra... de valami mégis visszatart. Belül ott a nyomás, kívül a bizonytalanság. De bármennyit is toporgunk egy helyben, előbb-utóbb biztosan el fogunk indulni. És célba is fogunk érni. Valamikor. Akkor, amikor annak itt az ideje.

A lentebbi írásomat néhány évvel ezelőtt írtam (a jogapont.hu oldalon jelent meg 2015-ben), de időről időre újból aktuális lesz.

A hétmérföldes csizma

A legelső jógaórámat hosszas előkészület előzte meg. Több hónapos, talán éves készülődés. Nem siettem el a lépést. Hírlevelek olvasgatása, jógastúdiók honlapjának nézegetése, tervezgetés, ezoterikus bölcsességek vadászása az interneten, jógás könyvekből otthoni gyakorlás… csak hogy még a világért se kelljen kimozdulnom az ismeretlenbe, a komfortzóna RETTEGETT HATÁRAIN TÚLRA, mielőtt megfelelően felkészültem. Ismerős valakinek?
 
Azoknak, akik mindig biztosra szeretnének menni, az első lépés azért olyan nehéz, mert sohasem tudhatjuk, hová vezet majd a tizedik, századik, ezredik lépés azután, hogy elindultunk. Márpedig mielőtt megtennénk az elsőt, meg kell terveznünk a száznyolcadikat is, annak minden variációját, hiszen megalapozott döntés alapján kell elindulnunk. Hát nem?
 
Hát nem. Illetve de… de mivel annak idején megtettem az első lépést, most már nincs visszaút. Nem tudom, hányadik lépésnél tartok most. Azt sem tudom, hányszor szerettem volna visszafordulni, megpihenni, újratervezni. Mert a jóga útja maximálisan kitaszít a komfortzónából. Akkor is, ha nem akarom. Akkor is, ha teljes erővel küzdök ellene (akkor lök csak ki igazán). És igenis megmutatja, hogy azok a határok nem is olyan szűkek és bebetonozottak, mint ahogy hittem. Hogy nem is az vagyok, akinek gondolom magamat. Valahol mélyen, legbelül, ahol addig még nem is jártam, ott van az én, a valódi: aki számára a komfortzóna elhagyása csupa öröm és vidámság, akiben minden tulajdonságomból ott van a pozitív oldal, aki nem ismer félelmet és aggódást. Aki mindig is szerettem volna lenni.
 
Ez az én szereti, ha a jóga olyan nemszeretem dolgokra kényszerít engem, amelyektől világéletemben viszolyogtam. Ez az én szereti, ha a jóga felnyitja azokat a dobozokat, amiket jó mélyre eldugtam. Ez az én szereti, ha a jóga rákényszerít, hogy hozzak meg olyan döntéseket, amelyeken évek óta rágódom. Ez az én szereti, ha a jóga pofonokat ad nekem és felébreszt. Ez az én szereti, hogy ha nem veszem az adást, a jóga újra és újra belerak a helyzetbe. Ez az én szereti azokat a jógaórákat, ahol a legkevésbé kedvelt ászanáimat vesszük elő. Ez az én szereti a változást, az ismeretlent, a megnyílást, a komfortzóna határain kívülre lépést, és nem szereti, ha nem foglalkozom eleget a vágyaimmal. Ez az én mindent szeret, ami lehetővé teszi, hogy a felszínre törjön és a helyembe lépjen.
 
Bevallom, az elején nagyon utáltam. De idővel megbarátkoztam vele. Sőt, mostanában szinte várom már, hogy minél gyakrabban felbukkanjon, hogy ő legyek, hogy eggyé váljunk. Sajnos ehhez változni kell. Például megvenni egy hétmérföldes csizmát – olyat, amiben mások bátran átugranak a változások szakadékain. És használni is… és még mennyi mindent… egy élet nem elég rá.
 
Nem akartam felvételizni a Bhaktira*. Még akkor sem, amikor a felvételi előkészítőn ültem. Még akkor sem, amikor már vagy a harmadik jógatanfolyamot végeztem el. Még akkor sem, amikor kezdtem állandó résztvevője lenni a vasárnapi jógás workshopoknak. Még akkor sem, amikor minden alkalommal, ha a főiskolán voltam, úgy éreztem, hogy hazaérkeztem. Még akkor sem, amikor rájöttem, hogy az a jógás út, ami ide vezetett, már az első lépésnél előre ki volt kövezve – persze minden egyes mérföldkőnél megmásztam ugyanezt a nemakarom-falat, biztos, ami biztos.
 
De most mégis itt vagyok, és az érzés, hogy ez életem egyik legjobb döntése volt, minden egyes tanítási napon, minden egyes jógaórán jelen van bennem (na jó, talán a kéztámaszos erősítő órákat kivéve…) Valaki ott bent mélyen végig tudta ezt, csak hagyott nekem még egy kis időt. Valaki ott bent mélyen sokkal jobban tudja, mi a jó nekem és mit bírok el. Valaki ott bent mélyen végre elérte, hogy ne akarjak visszalépni. Hálás vagyok neki.

 

* A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola, ahol 2014-ben kezdtem meg vaisnava jógamesteri tanulmányaimat és ahol elsőéves voltam a cikk megírásakor.

Mosoly

Találkozás a villamoson. Egy váratlan mosoly. Ó... hát ez ő! ... vagy inkább te? ...

Visszamosolygott. Szívből. Hiszen már hetek óta nem utazott erre. Szinte el is felejtette a fiú mosolyát, érdeklődő szavait, enyhe izgatottságát, amivel újra és újra a szavába vágott, mintha tudná, hogy kevés az idő, mintha tudná, hogy sokára találkoznak csak, mintha úgy érezné, hogy ez az utolsó lehetőség talán arra, hogy kérdezzen... mosolyogjon...

Örült a találkozásnak. És örült a fiú kapkodó kérdéseinek. A mosolyának. Milyen régen is volt már, hogy utoljára szívből egymásra mosolyogtak volna valakivel! Igaz, az ő szíve jó ideje zárva volt. Zárva, s csak egyvalaki számára nyitotta volna meg, ez a valaki azonban nem akart bejönni rajta. Még csak nem is kopogtatott. Őneki kellett időnként kimennie az ajtón... majd mehetett vissza be egyedül. Őnélküle.

De most ennek vége. Kitárta a szíve ajtaját. Igaz, egyelőre még csak résnyire: szokatlan volt az érzés. Nem akarta elsietni. Majd aki nagyon kíváncsi, észreveszi így is. És talán bekopogtat. A fiú talán kopogtatott. Talán csak pusztán kedves volt. Nem látott gyűrűt az ujján, de ez nem jelentett semmit. Ezt már megtanulta. Nem éli bele magát addig, amíg... amíg az a valaki valóban át nem akarja lépni a küszöböt.

Hosszú idő óta először járta át öröm a szívét. Örülni tudott egy fiú mosolyának. A kedvességét nem érezte tolakodásnak. Arra gondolt, talán holnap újra találkoznak. Talán mehetne ismét ugyanazzal a villamossal. Talán lesz idő máshol is beszélgetni. Talán... talán ezentúl több mosolyt is észrevesz majd.

Mosolygott. Új nap virradt. És a szíve nyitva volt és várt.

 

Elmúlás, elengedés...

A mai nap csendességben telt. Az esti nőijóga órára készülve a mai témán gondolkodtam és rendeztem hozzá a gondolataimat. Az elmúlás és az elengedés nem könnyű dolog. Manapság gyakori, divatos kifejezés és cselekvés lett az "elengedés" - de kétlem, hogy mindazok, akik beszélnek róla, valójában meg tudják tenni, át tudják élni a mindennapjaikban. Nekem sem könnyű, elismerem. Ezeken a napokon - Mindenszentek napján, amikor eltávozott őseinkre emlékezünk - szinte feladattá válik az elengedés. De mit is kell elengedni, miért is kell elengedni?

Ittmaradottként sokszor kusza gondolatokkal, érzésekkel van teli az elménk és a szívünk. Fájdalommal, szánalommal, sajnálattal, lelkifurdalással, önzéssel, vissza-akarom-forgatni-az-idő-kerekét-vággyal... amelyek nem visznek tovább és amik ellen tehetetlennek érezzük magunkat. Hiszen nem tudunk változtatni azon, ami már megtörtént. Nem tudunk a múltban élni, cselekedni - csak a jelen élettől fosztjuk meg magunkat, ha mégis ezt tesszük. Amit tehetünk, hogy tudatosítjuk, megtisztítjuk ezeket az érzéseket, kapcsolatba lépünk a múltbéli énünkkel és emberekkel, megüzenjük az éteren át, amire jutottunk, ami megváltozott, ami még kimondásra vár - ezáltal újraéljük, újraírjuk a múltat. A jelenben. Azáltal, hogy megéljük, amivé lettünk, egyfajta gyógyító hatást váltunk ki önmagunkban, hogy szabadabban léphessünk tovább.

Szerencsések lehetünk, ha az őseinkkel kapcsolatos érzéseink, gondolataink között ott van a hálás emlékezés, a tudás és bölcsesség továbbvitelének tudata, az ősök földöntúli ereje, ami által minden és mindenki összekapcsolódik egy végtelen folyamatba. Ebben a folyamatban senki sincs egyedül. Mindenki továbbviszi az előzőt. Nemcsak azt, amire tudatosan emlékszik, hanem - talán főként - a tudattalant is.

Érdekesség, hogy a leánygyermek születésekor (tehát már az anyaméhben) magában hordozza az összes petesejtet, amiből később életet adhat - ha belegondolunk, amikor a nagymamánk az anyánkat hordta, akkor őbenne már ott voltunk mi is petesejt formájában. Magunkba szívtuk több generáció történéseit, energiáit, érzelmeit, gondolatait. Minderről persze általában nem vagyunk tudatosak. De érdemes elgondolkodni ezen, ha hirtelen nem értjük, miért érzünk valami megmagyarázhatatlant, miért vannak bennünk ismeretlen félelmek, szorongások, miért érezzük néha idegennek magunkat a saját bőrünkben. Miért nehéz megszabadulni azoktól az érzésektől, amik fogva tartanak bennünket.

Talán könnyebb lenne a dolgunk az elengedéssel, ha nem szakadtunk volna el a természettől és annak rendjétől. A természet körforgása halad megállás nélkül és ha kitekintünk az ablakon, most is láthatjuk, hogy éppen az elmúlásnak az ideje van. De a természet nem szomorkodik, nem akarja megállítani, hiszen enélkül nem lehetne majd megújulás, újjászületés sem. Megéli az adott évszak, időszak szépségeit és békésen belenyugszik a felsőbb elrendezésbe. Azt hiszem, nekünk is könnyebb lenne, ha át tudnánk adni magunkat ennek a békének, amit annak a tudata ad, hogy ez a felsőbb elrendezés tudja, mit csinál. Jobban tudja, mint mi, akik hol a múltban, hol a jövőben vagyunk ahelyett, hogy az adott pillanatot szeretnénk és elhelyeznénk benne a múltat úgy, ahogyan annak helye van: hogy tápláljon és többé tegyen minket a jelenben. Időnként nagy sétát teszek a hulló levelű fák között és megnyugtat az erejük, a békéjük.

Két idézet, vers jutott eszembe, amiken időről-időre elgondolkodom. Ezek a gondolatok segítenek az elengedésben. Nálamnál bölcsebbektől származnak, akik átadták nekünk ezt a bölcsességet, hiszen tudták, hogy szükség van rá. Megerősítést adnak, amikor éppen nem olyan könnyű továbblépni. Amikor ismét hatalmukba kerítenek az "elengedni való" gondolatok, érzések. De minél tudatosabbak vagyunk ezekről, annál igazabban tudjuk hinni, érezni, megélni, hogy az élet valóban egy körforgás, amelyben mindennek helye van. Nem tehetünk mást - ugyan mit is tehetnénk ellene? -, mint hogy elfogadjuk ezt az áramlást. Bármennyire is fáj, úgyis elmúlnak a rossz pillanatok és jönnek a helyébe jók, örömteliek. Persze ezek is elmúlnak egyszer... de épp ezért igyekezzünk megélni mindent azzal a tudattal, hogy nem a végtelenségig fog tartani.

 

Az egyik idézet a Bhagavad-gítából van (2.14):

 

Óh, Kuntí fia! A boldogság és a boldogtalanság ideiglenes megjelenése és eltűnése olyan, mint a tél és a nyár kezdete és elmúlása. Óh, Bharata sarja, ezek csak érzékfelfogásból erednek, s az embernek meg kell tanulnia eltűrni őket, anélkül, hogy zavarnák őt.

 

A másik pedig a Bibliából, A prédikátor könyvéből (3.):

 

Mindennek megvan a maga ideje

 

Mindennek megszabott ideje van,

megvan az ideje minden dolognak az ég alatt.

Megvan az ideje a születésnek,

és megvan az ideje a meghalásnak.

Megvan az ideje az ültetésnek,

és megvan az ideje az ültetvény kitépésének.

Megvan az ideje az ölésnek,

és megvan az ideje a gyógyításnak.

Megvan az ideje a rombolásnak,

és megvan az ideje az építésnek.

Megvan az ideje a sírásnak,

és megvan az ideje a nevetésnek.

Megvan az ideje a gyásznak,

és megvan az ideje a táncnak.

Megvan az ideje a kövek szétszórásának,

és megvan az ideje a kövek összerakásának.

Megvan az ideje az ölelésnek,

és megvan az ideje az öleléstől való tartózkodásnak.

Megvan az ideje a megkeresésnek,

és megvan az ideje az elvesztésnek.

Megvan az ideje a megőrzésnek,

és megvan az ideje az eldobásnak.

Megvan az ideje az eltépésnek,

és megvan az ideje a megvarrásnak.

Megvan az ideje a hallgatásnak,

és megvan az ideje a beszédnek.

Megvan az ideje a szeretetnek,

és megvan az ideje a gyűlöletnek.

Megvan az ideje a háborúnak,

és megvan az ideje a békének.

 

Földüdvözlet

a legszeretettebb nőijógás gyakorlatsorom

A mai nőijóga órán ezt a sorozatot gyakoroltuk, így gondoltam, itt az ideje itt is megosztani. Korábban a jogapont.hu online magazinban jelent meg.

A női jógában a Napüdvözlet és a Holdüdvözlet mellett további jellegzetes ászanasorozatokat is végzünk. Ezek egyike a Földüdvözlet, aminek végzése során a föld minőséggel és méhünkkel kapcsolódhatunk össze, s felébreszthetjük az alhas, a gát és a medence energiáit, a gyökércsakrát és a szakrális csakrát, a termékeny, teremtő energiákat. A Földüdvözlet méhterápiás gyakorlatsorként is alkalmazható, ha kifejezetten méhünk egészségéért szeretnénk tenni vagy termékenységi problémát megoldani. Gyakorlataival az alhasi területet masszírozzuk meg, felélénkítjük, megtisztítjuk és ezáltal gyógyítjuk a belső női szerveket, a méhet és a petefészkeket. Emellett átmozgatjuk és erősítjük a medence, a csípő és a gát területét is, így pozitív hatással lehetünk a nőiségünk megélésével, saját nőiségünk el nem fogadásával összefüggő problémáinkra.
 
A Földüdvözletet a ciklus bármelyik szakában végezhetjük. Ciklusunk kezdetén a szilárdságot, erőt, ciklusunk közepén méhünk befogadó és teremtő energiáit támogatjuk vele; a menstruáció előtti időszakban az elmélyülést, a befelé fordulást segíthetjük, menstruáció alatt pedig magát a menstruáció folyamatát, illetve oldjuk a menstruációs fájdalmakat. Energetikai és lelki szinten erősítjük az intuíció, a belső megérzés, a vágyak, a természetes női bölcsesség áramlását, befogadását, az ezzel való kapcsolódást. Méhünk nem csak az új élet születésének bölcsője, hanem átvitt értelemben a kreativitásunk, saját álmaink, vágyaink megteremtésének, világra hozásának központja is: minél inkább ráhangolódunk, annál inkább segíteni fog minket belső hangunk megtalálásában és felszabadításában.
 
A gyakorlatsorból végezhetünk több kört egymás után, például három vagy kilenc kört. Gyakorolhatjuk önállóan vagy női jógás szádhanánkba beépítve. (Érdemes előtte rövid bemelegítést végezni.) Körönként fokozatosan mélyítsük el a pózokat, hagyjuk magunkat folyamatosan áramlani egyik ászanából a következőbe. Eközben figyelmünket tartsuk az alhas területén, tudatosítsuk az ott végbemenő fizikai, energetikai, valamint az érzelmi, gondolati változásokat. Akár le is jegyezhetjük utána egy külön füzetbe, naplóba.
 
A Földüdvözlet kevésbé intenzív gyakorlatsor, így végezhetjük menstruáció alatt is, de csak akkor, ha jólesik a jógázás. Figyeljük a testünk jelzéseit. Az egymás után végzett könnyed, áramlós mozdulatok jótékonyan hatnak az alhasi területre és szervekre, fizikailag és energetikailag is támogatják a menstruációs folyamatot, enyhítik az esetleges menstruációs panaszokat. Fontos, hogy az alábbiak figyelembevételével gyakoroljunk a menstruáció ideje alatt:

  • Kerüljük az intenzív, megerőltető testmozgást, ezért a Földüdvözlet gyakorlása is legyen lassú, finom és áramlós, semmint dinamikus, erőteljes, kitartott.
  • Ne menjünk bele mélyen az ászanákba, kerüljük az alhas erőteljes nyomását, inkább csak gyengéden masszírozzuk a gyakorlatokkal.
  • A fordított testhelyzeteket hajlított térddel végezzük és csak rövid ideig tartsuk ki őket.

Ha mindennap végzünk néhány kört, megfigyelhetjük azt is, hogy a ciklus különböző időszakában más-más hangulatban, minőségben esik jól a gyakorlatok végzése.
 
Az általam ismert Földüdvözlet sor kivitelezése:

  • Elhelyezkedünk sarokülésben (vadzsrászana), térdek csípőszélességű terpeszben, lábfejek egymás mellett a talajra simulnak, kezek a combon tenyérrel fölfelé. Kilégzésre összeillesztjük tenyerünket a mellkasunk előtt üdvözlőtartásban (namaszkára mudra). 
  • Belégzésre felnyújtózunk a karunkkal, medencénk marad a sarkunkon. Egyenes törzzsel nyújtózunk fölfelé, ha szükséges, bontjuk a kéztartást, és úgy nyújtózunk a karokkal.
  • Kilégzésre előredöntünk és megérkezünk babapózba (sasánkászana), medencénk továbbra is a sarkunkon, hasunk és törzsünk rásimul a combunkra. Karunkkal előrenyújtózunk, tenyerünket vállszélességben lesimítjuk a talajra. Megtarthatjuk a namaszkára mudrát is, de a következő ászana előtt mindenképpen bontsuk a kéztartást és vigyük vállszélességbe a kezeket.
  • Belégzésre felemelkedünk térdelőtámaszba (márdzsárászana), csípőszélességű terpeszben nyitjuk a lábfejünket és homorítunk.
  • Kilégzésre domborítunk.
  • Belégzésre ismét homorítunk.
  • Kilégzésre felemelkedünk lefelé néző kutyapózba (adhó-mukha-svanászana): kezünket egy tenyérnyivel előrébb helyezzük, lábujjhegyre emelkedünk és felemeljük a medencénket. Lábunkat nyújtjuk (ha nem engednek az izmok, nyugodtan hajlítsuk a térdet), sarokkal törekszünk a talaj felé, medencénkkel fölfelé nyújtózunk. Menstruáció alatt csak rövid ideig tartsuk ki és mindenképpen hajlítsuk közben a térdet, engedjük, hogy hasunk rásimuljon a combunkra, jótékony masszázst adva ezzel az alhasi szerveknek.
  • Belégzésre előrelépünk vagy előreugrunk a kezünk közé, hajlítjuk a térdet, leengedjük a medencét és megérkezünk mélyguggolásba. Talpon vagy lábujjhegyen egyensúlyozunk, emeljük a törzsünket, szétnyitjuk a térdünket, és felvesszük a namaszkára mudrát: törzsünkkel vagy  (a) előredöntünk és könyökünkkel a belső combunkon támaszkodunk (málászana-variáció) vagy (b) teljesen felegyenesedünk, és kezünket a mellkasunk elé hozzuk (góraksászana-variáció). Ez a testhelyzet különösen jótékonyan hat a méhünkre, energetizálja és masszírozza az alhasi szerveket, segíti az apána váju mozgását, termékenységi problémáknál terápiás céllal is végezhető. A lábujjhegyen való egyensúlyozás a szilárdságunkat, stabilitásunkat is erősíti.
  • Kilégzésre megérkezünk előrehajlásba (uttánászana vagy páda-hasztászana 1.): zárjuk a térdünket, tenyerünket letesszük a talajra a lábfejünk mellé, nyújtjuk a lábunkat (ameddig engednek az izmok), és emeljük a medencénket, törzsünkkel nyújtózunk lefelé. Menstruáció esetén itt is hajlítsuk a térdet, és simítsuk rá a hasunkat a combunkra, ne tartsuk ki hosszan az ászanát.
  • Belégzésre fülünk mellett nyújtjuk a karokat, és fölemelkedünk állásba (úrdhva-haszta-tádászana), karunkkal és törzsünkkel nyújtózunk fölfelé. Ha érzékeny a derekunk, hajlítsuk a térdet és így emelkedjünk föl, vagy pedig karunkat és fejünket lógatva fokozatosan gördüljünk föl állásba. Kilégzésre visszaérkezünk előrehajlásba (uttánászana vagy páda-hasztászana 1.) és folytatjuk a sort visszafelé, míg végül sarokülésben, namaszkára mudrával zárjuk a Földüdvözletet.   

A gyakorlatsor ábrákkal.

Kellemes gyakorlást kívánok szeretettel :-)

Egészségügyi probléma esetén ajánlott jógaoktatóval beszélni gyakorlás előtt.

Szerelem...

Egy ideje nem írok verseket, de talán jobb is, mert a legtöbb versem reménytelen, szomorú szerelemről szólt, tele hiábavaló vágyakozással, fájdalommal. Fura módon ezek az érzések ihlettek meg leginkább. Így utólag visszaolvasva nem is tudom, voltam-e egyáltalán boldog szerelmes valaha...

Ez a lenti versike egy ritka kincs, a kevés tisztán örömteli pillanatok egyikében született, így aztán különösen a szívemhez nőtt. 2012-ben írtam.

 

egy puszi itt

két puszi ott

száz puszidért

ezret adok

 

édes a szád

abba ne hagyd

én gyönyörűm

el ne szaladj

 

egy ölelés

két ölelés

ó de finom

jaj hova mész

 

add a karod

el ne eressz

bújj ide még

hogyha szeretsz

 

egy mosolyom

két mosolyod

mindig öröm

pillanatok

 

csak te meg én

el sose fogy

két puszi itt

egy puszi ott