Szemlélődések - Zsanni világa

Vajon milyen lenne?

2018. december 11. - Zsanni

 

Mi lenne, ha felhő lennék? – gondolta a virágszirom a kék égre tekintve, álmodozva, merengve. Hófehér, habkönnyű, bodros-fodros, libegő-lebegő, csipkés szélű felhő. Napsütésben beleolvadnék a kék égbe, de el nem tűnnék! Szélviharban gőzerővel száguldoznék! Zivatarban felvenném a szürke álarcomat és könnyeket facsarnék ki magamból. Éjjel pedig rejtve lehetnék, nem látna senki. Vajon milyen lehet felhőnek lenni?

Mi lenne, ha virágszirom lennék? – gondolta a felhő, s lenézett a margaréták szirmaira, képzelegve, révedezve. Hófehér, habkönnyű, bodros-fodros, libegő-lebegő, csipkés szélű virágszirom. Napsütésben beleolvadnék a zöld mezőbe, de el nem tűnnék! Szélviharban ide-oda hajladoznék! Zivatarban felvenném a szürke álarcomat és meghajolnék a felhők könnyei alatt. Éjjel pedig magamban lehetnék, nem látna senki. Vajon milyen lehet virágsziromnak lenni?

Álmodoztak mind a ketten, lenn a földön, fenn az égen, nem mintha a virágszirom nem szeretett volna virágsziromnak lenni, és nem mintha a felhő nem szeretett volna felhőnek lenni, csak egyszerűen kíváncsiak voltak, hiszen annyi szépséget láttak a másik életében, hogy szívesen kipróbálták volna azt is.

És ahogyan álmodoztak, egyik éjjel egymás álmában ébredtek fel.

Hol vagyok? – kérdezte a virágszirom és csodálkozva nézett körül. Kék ég vette körbe és sok-sok hófehér, habkönnyű, bodros-fodros, libegő-lebegő, csipkés szélű felhő. Hát én is felhővé lettem? Máris felhővé lettem? Mit csináljak, hová szálljak? És ahogyan lenézett, látta régi önmagát a mezőn a sok virágszirom között, régi társai között.

Hol vagyok? – kérdezte a felhő és álmodozva tekintgetett fel-alá. Zöld mező vette körbe és sok-sok hófehér, habkönnyű, bodros-fodros, libegő-lebegő, csipkés szélű virágszirom. Hát én is virágszirommá lettem? Máris virágszirommá lettem? Mit csináljak, merre nézzek? És ahogyan feltekintett, látta régi önmagát az égen a sok felhő között, régi társai között.

És ahogyan álmélkodtak, bámészkodtak, szép lassan fölkelt a nap és a hajnal derengő fényében immár valójában is látták egymást és önmagukat. És a virágszirom repesve rázta meg magát felhőalakjában, és a felhő ujjongva rázta meg magát virágsziromként, és belekezdtek vágyott álom-életük első napjába.

A felhőből lett virágszirom körbenézett a réten és egy angyalkát látott közeledni maga felé. Emlékezett, hogy ilyenkor előbb-utóbb mindig tépkedni kezdték a margarétákat és a virágszirmokat és azt mondogatták közben, hogy szeret meg hogy nem szeret, és ha az utolsó sziromnál azt mondták, hogy szeret, akkor minden virágszirom nagyon boldog volt. Emlékezett, hogy felhőként milyen szívesen nézte a pörögve lehulló virágszirmokat, a vidáman ugrándozó angyalkákat. Nagyon vágyott volna most ő is szeretté válni, de azt érezte, hogy a margaréta virágja, amelyen üldögél, erőtlenül csügged lefelé, és így ő is hiába nyújtózott.

A virágsziromból lett felhő lenézett a rétre és látta, hogy a margaréták szomjaznak a szárazságtól, éppen most, amikor az egyik angyalkájuk ismét arra jár, hogy megkérdezze őket. Látta a margarétákat, ahogyan hasztalan próbálják szirmaikat válaszra emelni. Emlékezett, hogy ilyenkor előbb-utóbb mindig vihar kerekedett és az égből éltető vízcseppek hullottak alá. De vajon hogyan kell ezt csinálni? – nézett körbe, és látta, hogy a többiek össze-összehúzzák magukat, mintha fáznának, mintha táncolnának, és ő is így tett. És ahogyan együtt mind megborzongtak, a felhő érezte, hogy megindulnak a könnyei.

És egy szempillantás alatt könnyű kis záporeső kerekedett és meghintette a zöld rétet, a margarétákat, a virágszirmokat, meg a kis angyalkát is. De ahogyan jött, el is csendesedett a záporeső, és a felhő lenézett és látta, hogy a margaréták életre kelnek és kecsesen hajladoznak, a virágszirmok pedig vidáman röpködnek és azon vetélkednek, hogy melyikük legyen az a szerencsés kiválasztott, aki szeretté változik az angyalka kezében és boldogságot varázsol az arcára.

Az angyalka magához emelte a margarétát, amin a virágszirom üldögélt, tépdesni kezdte a szirmokat és mindegyiknél elmondta, hogy szeret vagy hogy nem szeret.

A felhő még egyszer utoljára megrázta magát, és amint feloldódott a záporban és a kék égben, látta, hogy maradék könnycseppjei a virágsziromra hullanak, aki utolsóként várakozik a margarétán az angyalka kezében. Végül őt is leszakították és az angyalka eközben azt mondta, azt suttogta, azt örvendezte, hogy szeret! A virágszirom eltelt hálával és boldogsággal, és épp mielőtt lehullott volna a talajra, még egyszer utoljára fölnézett az égre és tekintete találkozott a köddé váló felhőével.

És a felhő szíve megremegett a boldogságtól, de nyomban össze is facsarodott, mert érezte, hogy ez a legelső napja virágsziromként egyben az utolsó is volt.

És a virágszirom szíve is felnevetett a boldogságtól, de rögtön össze is szorult, mert ő is tudta, hogy ez az első napja felhőként egyben az utolsó is volt.

És ahogyan szép lassan elenyésztek, beesteledett, majd eljött az éjjel, és hajnalban mindketten fölébredtek álmukból, és a felhő lenézett a virágsziromra és a virágszirom fölnézett a felhőre és ragyogott a szívük. És így éltek tovább.

 

Ki vagyok?

 

ki vagyok?

mi vagyok?

álmodozó

útkereső

libbenek-lebbenek

univerzumokon és életeken át

kortalanul

nemtelenül

 

ki vagyok?

mi vagyok?

lelkemben kincsek

gyönyörűségek

ezt látok itt - azt látok ott

elraktározok minden fájdalmat és szépséget

amit látok

amit érzek és megélek

 

ki vagyok?

mi vagyok?

szép álmokat hordozok

tört szíveket festek

létezek és szeretek

s olykor más lelkekkel kapcsolódok

kitárulok

feltárulok

bőkezűen osztogatok - boldog vagyok - minden vagyok

ez vagyok

én vagyok

 

Éjszakáim

 

jó éjszakát kívánni

és nem várhatni rá választ

tudni, hogy másnak súgsz jó éjszakát

és összekuporodva az ágy egyik felén

elaludni az utolsó ölelésed emlékével

pergetni a találkozásaink gyöngyszemeit

és mosoly-szivárványt fűzni belőlük

hogy álomba simogasson helyetted

kedvesem

jó éjszakát

 

 

Kitri

avagy ájurvédikus étkezés ősszel

 

A tegnapi nőijóga órán beszélgettünk arról, hogy milyen táplálkozással, fortélyokkal, életmóddal tudjuk kivédeni, csökkenteni a hideg, csípős, szeles őszi idő hatását. Ennek kapcsán szóba került a kitri vagy kicseri/kicsari, ami egy tápláló, teljes értékű indiai zöldséges kása-egytálétel és kifejezetten ajánlott a hideg napokra (de bármikor máskorra is). Többünk meg is kívánta egyből a kitrit
Ha a táplálkozásunkkal is figyelünk szervezetünk egyensúlyára és egészségére, akkor már a főzéskor is jógázunk
A kitrinek 5 összetevője van, amelyek változtathatóak annak függvényében, hogy éppen mi van otthon és milyen fűszereket kedvelünk:
- valamilyen zsiradék: olaj, vaj, tisztított vaj (ghí) - kókuszzsírral is készíthető, de a kókuszzsír hűtő hatású, télen, hidegben nem ajánlott rendszeresen ezzel főzni
- valamilyen gabona: rizs, egyéb gabona (pl. bulgur), akár vegyesen is
- valamilyen hüvelyes, kb. feleannyi mennyiségben, mint a rizs: hagyományosan mungóbab (teljes vagy felezett) vagy vöröslencse: e kettő előnye, hogy könnyen emészthetőek és hamar (kb. 10 perc alatt) szétfőnek, előfőzés nélkül is
- zöldségek, akár vegyesen is
- emésztést segítő fűszerek: pl. fekete bors, római kömény, kurkuma, gyömbér, mustármag, asafoetida, de más megszokott fűszerezéssel is készíthetjük
A legegyszerűbben úgy készíthetjük el a kitrit, hogy egy lábasban (lehetőleg dupla aljú legyen) olajon megpirítjuk a fűszereket, majd ha már kijött az aromájuk, belerakjuk a zöldségeket, kicsit megforgatjuk a fűszeres olajban, majd hozzáadjuk a rizst és a mungóbabot. Felöntjük sokszoros mennyiségű vízzel és alacsony lángon addig főzzük időnként megkeverve, amíg a víz elfő, így a kitrink finom kásás állagú lesz.
Ehetjük reggelire-ebédre-vacsorára önmagában vagy pl. lepénykenyérrel együtt.
Én hétköznapra előre több adagot megfőzök és kiporciózom, de a legjobb frissen készíteni és azon melegében fogyasztani vagy ételtermoszban magunkkal vinni.
Természetesen az indiai hagyományos konyhában mindennek megvan a maga rendje és a receptje, így lentebb találhattok autentikus kitri-recepteket is.
Jó étvágyat, jó egészséget mindenkinek!

Amikor túlcsordulnak az érzelmek

 

Amikor túlcsordulnak az érzelmek... amikor annyira tele van a szíved, hogy már szinte fáj, hogy úgy érzed, belehalsz, nem bírod ki... mit tehetsz?
Éld meg. Add ki. Ha olyan szerencsés vagy, hogy van melletted valaki, akivel tényleg működik a lelki kapcsolat, éld meg vele kölcsönösen ezeket a mély érzéseket, adjátok meg egymásnak azokat a pillanatokat, amiket sokan elképzelni sem tudnak. Ne bánd, hogy fizikai módon is közel kerültök egymáshoz - emberi testben sokszor csak ily módon tudjuk igazán kifejezni, ami a lelkünkben van. A fő, hogy a lelkedet add át, oszd meg, és örülj, ha viszonozzák.
Vagy éld meg csak úgy, az érzés öröméért, ha nincs kivel, ha nincs mással. Légy hálás azért, hogy mély érzésekre vagy képes, hogy a szíved és a lelked él és virul és nem felejtett el érezni. Ne fojtsd el, hiszen ki tudja, jön-e még ilyen pillanat az életedben. Ne hagyd, hogy a szíved elfelejtsen érezni, szeretni, dalolni. Írd ki magadból, amit kiabál, alkoss, építsd meg, amire vágyik a szíved, add saját magadnak a szeretetet, amit ki szeretne adni magából, és várd ki a pillanatot, amikor végre elcsitul.
Ha hinni tudsz, fordulj Istenhez és ajánld föl neki érzéseidet, szerelmedet, vágyaidat, fájdalmadat. Előbb-utóbb érezni fogod, hogy Ő elfogadja, mi több, viszonozza ezt. Ennél magasabbrendűbb lelki kapcsolatot a földön úgysem igazán találsz, egyben jobban vigasztalóbbat sem, hiszen ez a fajta kapcsolat a legbenső eredeti lényedből jön. Csak gondolj rá, mondd el neki, énekelj hozzá, találd meg Őt a szívedben és szeresd. Szeresd Őt önmagadban is.
Ha jógázol, meditálsz, az elmekontrollt gyakorlod, akkor ilyenkor tegyél egy lépést hátra az elmédtől és szemléld kívülről, mi történik benne. Ne hagyd, hogy azonosulj az érzéseivel, hiszen ez csak egy pillanatnyi (vagy kicsit több pillanatnyi) állapota. Elég egy picinyke külső változás a világban, hogy az elméd állapota megváltozzon, fájdalomból örömbe forduljon, vágyból megelégedettségbe, hiányból beteljesedésre. Minek hát komolyan venni? Így hát hagyd, hogy kiélje az érzéseit, de közben tudd, hogy mindez el fog múlni. Hagyd, hogy azt higgye, nem éli túl, de közben tudd, hogy túl fogod élni. Hagyd, hogy kiszenvedje magát, megélje, amit meg kell élnie, de közben ne felejtsd, hogy te nem vagy azonos vele. Csak élj tovább, menj tovább, kösd le magad olyan dolgokkal, amik képesek elterelni a fájdalmadról a figyelmedet, és tudd, hogy minden egyes kis apró győzelemmel, amit az elméd felett nyertél meg, legközelebb könnyebben fog már menni mindez.
Mert jönni fognak még ilyen pillanatok, órák, napok, hetek, jönni fognak újra és újra. Mindez te vagy, ebben az életben, ebben a testben, ezzel az elmével, ezzel a szívvel. Hadakozás helyett inkább törekedj arra, hogy együttélj vele, hogy elfogadd... meglásd, így mindjárt kevésbé küzdelmes az egész.

A süni és az alma

avagy nem mind arany, ami annak látszik

 

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy sündisznócska. Ez a süni egyszer - hogy, hogy nem - talált egy aranyalmát. Habár a barátai mondták neki, hogy egy aranyalmát nem lehet megenni, ő mégis nagyon örült neki. Határtalanul boldog volt és büszkén cipelte a hátán, gondozta, fényesítette, nézegette.

Hanem az aranyalma egyre több gondot okozott a kis süninek. Nőni kezdett és egyre nehezebbé vált. Szegény süni már alig bírta a hátán, ráadásul az aranyalma ápolása miatt a saját kertjét is elhanyagolta. Szép, piros almát termő fácskái elszáradtak, s ő már idejét sem tudta, mikor harapott bele utoljára egy harsogó finom almába. Szenvedett a süni, ám amikor aranyalmájára nézett, boldogsága minden bosszúságát elmulasztotta.

Telt-múlt az idő és az aranyalma már-már szinte belenőtt a süni tüskéibe, úgy, hogy egyik nap végül nem tudta többé levenni a hátáról. Ettől kezdve már a barátaival sem tudott többé játszani, hiszen megmozdulni is alig bírt, nemhogy még fogócskázni, ami pedig a kedvenc játéka volt. Bánatosan üldögélt otthon egyedül, de amikor a tükörben nézegette aranyalmáját, mindig boldog volt. Időnként ugyan megpróbálkozott levenni a hátáról, ám az már annyira belenőtt a húsába, hogy a legkisebb mozdulatra is fájdalmat okozott. Meg aztán félt is nagyon a kis süni, ugyan mivé lenne a boldogsága az aranyalmája nélkül? Nincs még egy ilyen aranyalma szerte a világon!

Egyszer aztán barátai hangját hallotta a kertben. Kinézett és látta, hogy süntársai, akikkel már oly régóta nem játszott, kint kergetőznek és várják őt. Óvatosan kievickélt a kertbe és megrázta magát, ám az aranyalma a húsába vájt és a tüskéi összeszurkálták a hátát. Ó, pedig mennyire vágyott a társai közé! Eszébe jutott régi élete, a sok fogócskázás, s ahogy körbenézett, szomorúan látta hervadozó almafáit. Leült hát a tornácra és bánatában sírdogálni kezdett. Bárcsak ismét megízlelhetné finom piros almáit! Bárcsak együtt kergetőzhetne barátaival! De ahogy erre gondolt, eszébe jutott, hogy akkor meg kellene szabadulnia aranyalmájától, és ettől csak még jobban sírt. Nem tudta, mitévő legyen.

Barátai egyszercsak odasereglettek hozzá: Hát te miért hordozod ezt a rothadt almát a hátadon? Vesd le gyorsan és gyere velünk játszani!

A süni megdöbbenten hagyta abba a hüppögést. De hisz ez egy aranyalma, életem boldogsága! - kiáltott fel; de ekkor furcsa szag ütötte meg az orrát. Ahogyan szimatolt, előbb-utóbb bizony rá kellett jönnie, hogy az a szag a háta felől jön. Bizony, az ő drága aranyalmájából. Az ő dédelgetett...

Megdermedve döbbent rá hatalmas tévedésére. Az aranyalma, amit ő legféltettebb kincsének gondolt, valójában sohasem volt az. Megrendülve állt talpra és egy akkora nagyot rázott a hátán, hogy még a szokásos fájdalmat sem érezte meg. Az alma - vagy legyen az bármi - lerepült a hátáról és a közeli folyóba esett, ami rögtön el is sodorta. A süni felszabadultan rendezte vissza tüskéit és egy hatalmasat sóhajtott. Ekkor meglátta társait, ahogy nevetve közelednek felé. Nosza, rögtön beállt közéjük játszani és olyan boldogan fogócskázott, mint már évek óta sohasem. Milyen buta is voltam, hogy egy aranyalmát hittem a boldogságomnak, gondolta. Hiszen tele van a kertem finomabbnál finomabb piros almákkal! Nincs más dolgom, csak játszani és a kertemben gyönyörködni! Ekképp gondolkodott a süni és ekképp gondolkodik azóta is. A néhai aranyalma pedig ma már eszébe sem jut!

Húsvéti mese

 

eljött a húsvét

locsolok ismét

locsolok ismét

hímes tojásért

 

hímes tojásért

locsolok bizony

locsolok bizony

aztán meg iszom

 

aztán meg iszom

hogyha kínáltok

hogyha kínáltok

megöntözött lányok

 

megöntözött lányok

lám, virultok ismét

lám, virultok ismét

hiszen itt a húsvét

 

hiszen itt a húsvét

nyuszi ül a fűben

nyuszi ül a fűben

kiscsibék a réten

 

kiscsibék a réten

meg egy szép nagy bárány

meg egy szép nagy bárány

sötét folt a hátán

 

sötét folt a hátán

ettől szép a bárány

ettől szép a bárány

mint itt ez a sok lány

 

mint itt ez a sok lány

de vajh, miért béget

de vajh, miért béget

míg verset mesélek?

 

míg verset mesélek

a bárány csak béget

a bárány csak béget

mert nem locsolom meg

 

mert nem locsolom meg

mint itt a sok leányt

mint itt a sok leányt

nem szokás a bárányt

 

nem szokás a bárányt

bégessen csak szegény

bégessen csak szegény

folytatom a mesém

 

folytatom a mesém

csipogó csibékkel

csipogó csibékkel

kilenc mindjárt kikel

 

kilenc mindjárt kikel

mennek ki a rétre

mennek ki a rétre

ott a többi csibe

 

ott a többi csibe

nyuszi is a fűben

nyuszi is a fűben

meleg van a réten

 

meleg van a réten

szárad a sok virág

szárad a sok virág

a vizet kívánják

 

a vizet kívánják

de nem kapnak tőlem

de nem kapnak tőlem

ahogy a bárány sem

 

ahogy a bárány sem

aki ismét béget

aki ismét béget

zavarja mesémet

 

zavarja mesémet

meg a locsolástok

meg a locsolástok

gyönyörűszép lányok

 

gyönyörűszép lányok

ti sem vizet kaptok

ti sem vizet kaptok

de nem is azt adtok

 

de nem is azt adtok

locsolásért, lányok

locsolásért, lányok

én nem azt kívánok

 

én nem azt kívánok

hanem, mit szeretek

hanem, mit szeretek

torkomnak kedveset

 

torkomnak kedveset

ez pedig a szóda

ez pedig a szóda

a Traubiszóda!

 

a Traubiszóda

nedvesítse torkom

nedvesítse torkom

hogyha majdan iszom

 

hogyha majdan iszom

de előbb verselek

de előbb verselek

aztán meg öntezek

 

aztán meg öntezek

szép leányokat

szép leányokat

időset, fiatalt

 

időset, fiatalt

egyre megy az nékem

egyre megy az nékem

csak szép leány légyen

 

csak szép leány légyen

rá lehessen nézni

rá lehessen nézni

szép szóval mesélni

 

szép szóval mesélni

a húsvéti nyuszit

a húsvéti nyuszit

sok csattanós puszit

 

sok csattanós puszit

adjatok, ti lányok

adjatok, ti lányok

már rég arra várok

 

már rég arra várok

azért ül a nyuszi

azért ül a nyuszi

jöjjön már a puszi

 

jöjjön már a puszi

mégsem áll be szájam

mégsem áll be szájam

mert ismét húsvét van

 

mert ismét húsvét van

csak egyszer egy évben

csak egyszer egy évben

ezért hosszú versem

 

ezért hosszú versem

mint a nyuszi füle

mint a nyuszi füle

meg a rétnek füve

 

meg a rétnek füve

de a nyúlból elég

de a nyúlból elég

lássuk a sok csibét

 

lássuk a sok csibét

kicsi, sárga, pelyhes

kicsi, sárga, pelyhes

mindegyik oly kecses

 

mindegyik oly kecses

mint ti vagytok, lányok

mint ti vagytok, lányok

locsolásra vártok

 

locsolásra vártok

finom rózsavízre

finom rózsavízre

szép locsolóversre

 

szép locsolóversre:

ezt már megkaptátok

ezt már megkaptátok

hálás mosolyt látok

 

hálás mosolyt látok

arcotokon néktek

arcotokon néktek

de jaj, megint béget

 

de jaj, megint béget

ez a foltos bárány

ez a foltos bárány

egyre béget, lám-lám

 

egyre béget, lám-lám

zavarja mesémet

zavarja mesémet

mit mondok tinéktek

 

mit mondok tinéktek

summája egésznek

summája egésznek:

locsolok végre!

Feszültségoldás a torok területén

 

 

A női egészségünkkel való törődés során nagyon fontos, hogy figyelmet fordítsunk a torok, a nyak területére is. Sok nőnél a visszafojtott, ki nem mondott szavak, az önkifejezéssel kapcsolatos problémák, a felszínre törni kívánó, de elhallgatott mondanivalók lelki, mentális és energetikai szinten is blokkokat, elakadásokat okozhatnak, melyek akár testi tünetekben is megnyilvánulhatnak. Ha rendszeresen tapasztalunk ezen a területen problémákat (pl. pajzsmirigy-gondjaink vannak, gyakran elmegy a hangunk, betegségmentesen is köhögünk, rekedtek vagyunk, "gombóc van a torkunkban"), illetve ha olyan élethelyzetben vagyunk, ahol támogatni szeretnénk a felszabadult, őszinte, sikeres kommunikációt (pl. kellemetlen téma megbeszélése, fontos tárgyalás előtt), akkor érdemes segítségül hívni néhány egyszerű feszültségoldó gyakorlatot, amelyek jótékonyan hatnak a torok területére.

A jógaászanák mellett sok egyszerű gyakorlatot illetve kéztartást, mozdulatot, valamint mantrát is használhatunk erre a célra. Az alábbi gyakorlatokat gyakran végezzük a nőijóga órákon is.
 
Felmelegített tenyerünkkel először finoman simogassuk le, öleljük körbe elölről a nyakunkat. Ezt a szeretetteli mozdulatot a mindennapokban is bármikor végezhetjük.
 
Lassan, odafigyelve végezzünk általános, a nyakat bemelegítő mozdulatokat:


- állunkat engedjük le a mellkasunkra, majd nyújtózzunk vele az ég felé,
- fejünket engedjük le a vállunkra jobbra, majd balra,
- ezután fejünket fordítsuk el egyik, majd másik irányba, állunk maradjon vízszintes,
- végül végezzünk fél- vagy teljes fejkörzéseket.
 
További könnyed gyakorlatok:


- az állunkat vízszintesen toljuk előre, majd húzzuk hátra (mintha egy asztallapon lenne),
- majd írjunk le vele vízszintes nyolcasokat a levegőben.
 
Amennyiben a nyakunk, vállunk táján feszültséget érzünk, a bemelegítő mozdulatok előtt néhányszor emeljük a vállunkat a fülünkhöz és engedjük le mély sóhaj kíséretében, majd végezzünk néhány lazító vállkörzést (először a karokat leengedve, majd a kézujjakat a vállra helyezve a könyökkel körözzünk).

A torokcsakra magmantráját vibrálva is harmonizálhatjuk ezt a területet: kilégzésre zengessük a HAM szótagot hangosan vagy magunkban, miközben kék színben képzelhetjük el ezt a területet. A HAM mantrát zengethetjük három egymást követő kilégzéssel is, különböző sebességben: az első kilégzésre lassan, a második kilégzésre gyorsabban, végül a harmadik kilégzésre nagyon gyorsan vibrálva.
 
Az alábbi, az OM (AUM) mantra hangzóival és fejmozgással egybekötött mudrát (testtartást) is alkalmazhatjuk:


- az A hangzót zengetve fordítsuk el fejünket és tekintetünket balról jobbra,
- az U hangzót zengetve jobbról balra,
- majd emeljük fel fejünket és az M hangot zengetve állunkat hozzuk fentről lefelé,
- végül csendben vigyük állunkat lentről felfelé.


A négy szakaszt egyetlen kilégzés alatt hajtsuk végre. Egymás után többször is, pl. háromszor ismételhetjük. Amennyiben nehézséget okoz egy kilégzéssel végrehajtani a gyakorlatot, úgy az egyes hangzókat külön kilégzéssel, lassabb ütemben is zengethetjük.


 
Természetesen, mint mindig, ha bármilyen betegségünk, elváltozásunk van a nyak és a torok területén, érdemes szakemberrel konzultálni a gyakorlatok végzése előtt.

 

Nevetés, jóga, összekapcsolódás

avagy kacagórán jártam :-)

 

 

Régóta kíváncsi voltam már arra, milyen is egy hahota-jóga, vagy más néven nevetőjóga-foglalkozás. Végül élőben is megtapasztalhattam, milyen egy órán keresztül csak a nevetéssel foglalkozni.
 
Mivel nem vagyok egy túl gyakran és harsányan nevető alkat, ezért nagyon izgatottan érkeztem az órára. Bevallom, picit féltem is: mi van, ha nem lesz elég kedvem, energiám nevetni? Az oktató kedvesen, a foglalkozás nevéhez híven nagy kacagásokkal fogadott mindenkit, a teremben ennek megfelelően felszabadult hangulat uralkodott már az óra előtt is, így hamar megnyugodtam. Sokan voltunk, különböző korosztályból, férfiak és nők egyaránt, a csoportnak nagyjából a fele rendszeres látogató, a többiek újak. Az oktató vidám, energikus, harsány, nevetős személyisége végig irányította az órát. Meglehetősen pörgős óra volt, amire már az elején figyelmeztetett: érdemes átöltözni, mert bizony meg is lehet izzadni a sok nevetéstől. Valóban mozgalmas volt a foglalkozás, szinte folyamatosan mozogtunk, lendületben voltunk, jól elfáradtunk. A levezető relaxáció így mindenkinek nagyon jólesett.
 
A nevetőjóga-gyakorlatokról sok helyen lehet olvasni, így most inkább azokat emelem ki, amelyek különösen mély benyomást tettek rám. Ezek egyike volt azon gyakorlatok sora, amelyek – számomra legalábbis – szokatlanul bensőségesek, intimek voltak. Ezeknél a gyakorlatoknál (amúgy más gyakorlatoknál sem) a részvétel nem volt kötelező, de mindenki részt vett rajtuk. Ilyen gyakorlatok voltak például:
- rögtön az óra elején, bevezetésként a teremben körbejárva a saját nevetésünkkel üdvözöltük egymást,
- egymással szemben felsorakozva hínárt és halacskát játszva érintettük egymást,
- a terem két oldalán felsorakozott társaink között kellett végighaladnunk-szaladnunk egyedül, mintha valami hatalmas dolgot vittünk volna véghez, miközben a többiek hangosan tapsoltak és éljeneztek minket,
- az óra végi nevetésmeditáció alatt egymás hasán feküdtünk és így hallgattuk-éreztünk a saját és a társunk nevetését néhány percen keresztül.
Ezeken a gyakorlatokon, bevallom, kicsit meghökkentem, elsőre túl hirtelennek tűnt ennyi intimitás ismeretlen emberekkel, de az óra hangulata nem engedett teret ezeknek az ellenkezéseknek, egyszerűen csak vitt magával tovább, bele a gyakorlatokba, így sikerült magamhoz mérten felszabadultan végeznem őket. Meglepődve állapítottam meg, hogy azon ritka alkalmak egyike volt ez az óra, amikor nem gondolkodtam, mert az elmémnek egyszerűen nem volt lehetősége rá. Az ilyen típusú gyakorlatok kiválóan alkalmasak lehetnek a mások iránti bizalom növelésére és a megnyílásra (hatha-jóga órákon is gyakran alkalmazunk páros gyakorlatokat, részben ebből a célból).
 
Az egyes gyakorlatok, blokkok között mindig volt néhány egyéni, tapssal összekötött nevetés. A tapsolás után vagy magastartásba emeltük a kezet, a mellkast jól megnyitva, vagy a hátunk mögött tapsoltunk, vagy a szomszédunkkal. Ennek kiváló feszültségoldó és önbizalomnövelő hatása volt. Egyre határozottabbak lettek a tapsaim, mozdulataim, Igen!-eim, egyre jobban ki tudtam tárni magam.
 
A légzőgyakorlatok általában fontos részei egy jógaórának, a nevetőjógán is végeztünk többfélét. Szükség is volt rá, hogy a légzőizmaink, a tüdőnk, szervezetünk felkészüljön a gyakorlatokra, bírja a sok nevetést. Végeztünk teljes jógalégzést, feszültségoldó mély légzést és sóhajtásokat is, emellett mellkasnyitó légzést. Nagyon sok gyakorlat már önmagában is erőteljesen mellkasnyitó hatású volt, bármely szívcsakra-harmonizáló órába beilleszthető.
 
Nagy szerepet kapott az órán a társainkkal való kapcsolódás. A gyakorlatok nagy részét együtt vagy párokban (váltakozva) végeztük. Körben helyezkedtünk el, de nem volt senkinek fix helye, mindig változott, hiszen folyamatosan mozogtunk. Egy társunk széken ülve végezte a gyakorlatokat ízületi problémája miatt, de őt is bevontuk a körbe, a gyakorlatokba. A nevetőjógán a sok nevetés, páros gyakorlat, mozgolódás miatt nagyon könnyen széteshet az óra, ezért különösen jó volt az oktató energikus, irányító hozzáállása, amellyel végig fogta, vezette a foglalkozást.
 
Néhány gyakorlat már önmagában is vicces, gyermeki volt, ez már magától beindította a nevetést. Néha azért szükség volt erőltetni is a kacajt. Rájöttem, mennyire nem szoktam úgy igazán nevetni és megfigyeltem azt is, milyen halkan, visszafogottan nevetek, milyen ritkán gyakorlom a nevetést. És arra is, milyen jólesik egy órán át csak felszabadultan nevetni és lélegezni.
 
Úgy éreztem, az óra fókusza nem is a nevetésen, hanem a szíven van, a nyitottságon, a kapcsolaton, az érintésen, a felszabadultságon, a mások és önmagunk szeretetén. Azon, hogy könnyebben vegyük ezt a világot. Óra végén sokan megöleltük egymást – ez is fakultatív elköszönési mód volt –, és érezni lehetett a szeretetet és a bizalmat, ami a csoportban kialakult. A nevetőjóga ebből a szempontból valódi jóga volt, kapcsolódás az elveszett önvalónkkal, a szeretetre vágyással, a szeretet adására és kapására vágyással. Kapcsolódás másokkal, kapcsolódás az önfeledt gyermeki énünkkel, mindenfajta megfelelési kényszer és gondolkodás nélkül. Hálás vagyok az élményért.
 
A Kolozsvári Marianna vezette KacagÓra foglalkozások időpontjai és további információk a budapesti MagNet Közösségi Ház honlapján, ezen a linken, illetve a foglalkozás Facebook-oldalán olvashatóak.

 

Elindulni? Nem indulni? Na de merre?

 

A legelső jógaórámat hosszas előkészület előzte meg. Több hónapos, talán éves készülődés. Nem siettem el a lépést. Hírlevelek olvasgatása, jógastúdiók honlapjának nézegetése, tervezgetés, ezoterikus bölcsességek vadászása az interneten, jógás könyvekből otthoni gyakorlás… csak hogy még a világért se kelljen kimozdulnom az ismeretlenbe, a komfortzóna RETTEGETT HATÁRAIN TÚLRA, mielőtt megfelelően felkészültem. Ismerős valakinek?

Azoknak, akik mindig biztosra szeretnének menni, az első lépés azért olyan nehéz, mert sohasem tudhatjuk, hová vezet majd a tizedik, századik, ezredik lépés azután, hogy elindultunk. Márpedig mielőtt megtennénk az elsőt, meg kell terveznünk a száznyolcadikat is, annak minden variációját, hiszen megalapozott döntés alapján kell elindulnunk. Hát nem?

Hát nem. Illetve de… de mivel annak idején megtettem az első lépést, most már nincs visszaút. Nem tudom, hányadik lépésnél tartok most. Azt sem tudom, hányszor szerettem volna visszafordulni, megpihenni, újratervezni. Mert a jóga útja maximálisan kitaszít a komfortzónából. Akkor is, ha nem akarom. Akkor is, ha teljes erővel küzdök ellene (akkor lök csak ki igazán). És igenis megmutatja, hogy azok a határok nem is olyan szűkek és bebetonozottak, mint ahogy hittem. Hogy nem is az vagyok, akinek gondolom magamat. Valahol mélyen, legbelül, ahol addig még nem is jártam, ott van az én, a valódi: aki számára a komfortzóna elhagyása csupa öröm és vidámság, akiben minden tulajdonságomból ott van a pozitív oldal, aki nem ismer félelmet és aggódást. Aki mindig is szerettem volna lenni.

Ez az én szereti, ha a jóga olyan nemszeretem dolgokra kényszerít engem, amelyektől világéletemben viszolyogtam. Ez az én szereti, ha a jóga felnyitja azokat a dobozokat, amiket jó mélyre eldugtam. Ez az én szereti, ha a jóga rákényszerít, hogy hozzak meg olyan döntéseket, amelyeken évek óta rágódom. Ez az én szereti, ha a jóga pofonokat ad nekem és felébreszt. Ez az én szereti, hogy ha nem veszem az adást, a jóga újra és újra belerak a helyzetbe. Ez az én szereti azokat a jógaórákat, ahol a legkevésbé kedvelt ászanáimat vesszük elő. Ez az én szereti a változást, az ismeretlent, a megnyílást, a komfortzóna határain kívülre lépést, és nem szereti, ha nem foglalkozom eleget a vágyaimmal. Ez az én mindent szeret, ami lehetővé teszi, hogy a felszínre törjön és a helyembe lépjen.
 
Bevallom, az elején nagyon utáltam. De idővel megbarátkoztam vele. Sőt, mostanában szinte várom már, hogy minél gyakrabban felbukkanjon, hogy ő legyek, hogy eggyé váljunk. Sajnos ehhez változni kell. Például megvenni egy hétmérföldes csizmát – olyat, amiben mások bátran átugranak a változások szakadékain. És használni is… és még mennyi mindent… egy élet nem elég rá.

Nem akartam felvételizni a Bhaktira*. Még akkor sem, amikor a felvételi előkészítőn ültem. Még akkor sem, amikor már vagy a harmadik jógatanfolyamot végeztem el. Még akkor sem, amikor kezdtem állandó résztvevője lenni a vasárnapi jógás workshopoknak. Még akkor sem, amikor minden alkalommal, ha a főiskolán voltam, úgy éreztem, hogy hazaérkeztem. Még akkor sem, amikor rájöttem, hogy az a jógás út, ami ide vezetett, már az első lépésnél előre ki volt kövezve – persze minden egyes mérföldkőnél megmásztam ugyanezt a nemakarom-falat, biztos, ami biztos.

De most mégis itt vagyok, és az érzés, hogy ez életem egyik legjobb döntése volt, minden egyes tanítási napon, minden egyes jógaórán jelen van bennem (na jó, talán a kéztámaszos erősítő órákat kivéve…) Valaki ott bent mélyen végig tudta ezt, csak hagyott nekem még egy kis időt. Valaki ott bent mélyen sokkal jobban tudja, mi a jó nekem és mit bírok el. Valaki ott bent mélyen végre elérte, hogy ne akarjak visszalépni. Hálás vagyok neki.

 

* Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola.